Felnőtt csapatunk ma a Cigánd SE otthonában lépett pályára a bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen. A srácok nagy elánnal vetették bele magukat a játékba, ahogyan azt többször is láthattuk tőlük az elmúlt fordulókban. Korán helyzeteket is sikerült kialakítanunk, sőt egy kapufáig is eljutottunk, ami ismét azt sugallta, hogy végre megtörhet a pechsorozatunk.
Sajnos azonban a szerencse megint elpártolt mellőlünk, hiszen nem sokkal a kapufát követően a házigazdák kihasználtak egy betanult szögletfigurát, amelynek során Horváth Zoltán passzából Nikić Nemanja talált be a kapunkba a 40. percben (1-0). A szünetig mindent megpróbáltunk, hogy egyenlítsünk, de helyzeteinket sajnos nem tudtuk értékesíteni.
A második félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán. Mindkét csapat próbálkozott helyzetek kialakításával, de egyik fél sem tudott gólt szerezni. A 80. percben egyik ziccerünk után az ex-játékosunk, Horváth Zoltán egy remek kontrát vezetett, majd a 16-os vonaláról pontos lövéssel vette be kapunkat, eldöntve ezzel a mérkőzés végeredményét és talán sorsunkat is (2-0).
🔴 NB III. Észak-Keleti csoport 21. forduló
Cigánd SE 2-0 Mátészalkai MTK (1-0)
⚽️ Nikić Nemanja 40′
⚽️ Horváth Zoltán 80′
Sánta Tibor, vezetőedző: „Ismét a szokásos forgatókönyv… Támadunk, kapufát rúgunk, ezt követően pedig leszúrjuk saját magunkat.”
A tabellán előttünk álló csapatok közül csupán a Füzesabony SC tudott nyerni, a Sényő FC és az SBTC vereséget szenvedett, így a lemaradásunk „csak” 1 ponttal nőtt a bennmaradást jelentő helyhez képest. Jelenleg 10 pontos hátránnyal állunk, amelyet 9 forduló alatt kellene ledolgoznunk.
Köszönjük szurkolóinknak, akik a nehéz és szomorú helyzetünk ellenére is elkísérték a csapatot Cigándra. Rajtatok semmi nem múlott, sajnáljuk, hogy ismét nem sikerült ezt meghálálnunk.
Hajrá, MMTK! 🔴🔵
A mérkőzés videós összefoglalója (feltöltés alatt)