Csütörtök délután Csengerben előrehozott bajnoki mérkőzésen léptek pályára U12/U13-as csapataink. Mindkét együttesünk mélyen a tudása alatt teljesített, így sajnos más eredmény nem születhetett, mint hazai győzelem.
Péntek délután U19-es játékosaink Tiszaújvárosban léptek pályára késő délután. Az első játékrészben egyik csapatnak sem sikerült gólt szereznie, majd a második félidő elején rögtön gólt rúgtak a hazaiak, akik később újabb találatot szereztek és ezzel a három pontot is otthon tudták tartani.
🔴MLSZ Regionális U12 Északkelet 11. forduló
Csenger FC – Mátészalkai MTK 6-2 (2-1)
Gólszerzők: Jónás László Kevin, Gyermán Máté
Mészáros Gábor, edző: A mérkőzés túlnyomó részében mélyen a tudásunk alatt játszottunk. Voltak pillanatok amikor úgy játszottak a srácok ahogy tudnak de ezek csak pillanatok voltak és a mérkőzés 80 percből áll. Csapatban ezen a mérkőzésen nem tudtunk játszani, egyénileg meg nem sikerült.
🔵MLSZ Regionális U13 Északkelet 11. forduló
Csenger FC – Mátészalkai MTK 2-0 (1-0)
Fekete Dániel, edző: Nem játszottunk jól és amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk a pályán nem tudtuk megvalósítani. A támadásaink nagyon erőtlennek voltak. A mérkőzést csak egy két gyerek akarta igazán megnyerni, de ez így kevés. A kapusokat dicséret illeti, mert ma amit lehetett azt ők megtették. Rendet kell rakni egy kicsit a fejekben!
🔴MLSZ Regionális U19 Alap Keleti csoport 6. forduló
FC Tiszaújváros – Mátészalkai MTK 2-0 (0-0)
Tóth Péter, edző: Ha fejben jobban ott vagyunk, ma pontot vagy akár pontokat tudtunk volna szerezni. Sajnos mentálisan nem voltunk elég erősek a kritikus pillanatokban, és ez megbosszulta magát. Voltak lehetőségeink, de a koncentráció hiánya miatt nem tudtuk kihasználni őket. Ezen a szinten nem engedhetjük meg magunknak, hogy fejben ennyire ingadozzunk. Most azon kell dolgoznunk, hogy mentálisan is erősebbek legyünk.
Hajrá MMTK! 🔴🔵