U19-es csapatunk pénteken hazai pályán lépett pályára a Kazincbarcika SC elleni bajnoki mérkőzésen. A mérkőzés nehézkesen indult számunkra, ám később a fiúk megfelelő dominanciával tudtak pontot menteni a mérkőzés végére.
A vendégek korán megszerezték a vezetést, majd tovább növelték előnyüket, így 2-0-ás hátrányba kerültünk. Az első félidő hajrájában azonban sikerült szépítenünk Milák Attila góljával, ami visszahozta a reményt a csapat számára (1-2).
A második félidőben már sokkal dominánsabb játékot mutattunk. Hajtós, küzdős futballal folyamatos nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, ami végül meghozta eredményét: egyenlíteni tudtunk, ismételten Milák Attila talált be, ezzel értékes pontot szerezve (2-2).
🔴 Regionális U19 Alap Keleti csoport 19. forduló
Mátészalkai MTK U19 2-2 Kolorcity Kazincbarcika SC U19 (1-2)
⚽️⚽️ Milák Attila 41′, 65′
⚽️ Kovács Kristóf 2′
⚽️ Matusz-Kalász Bence 12′
Ványi Roland, edző: „A mérkőzés elején két gólt kaptunk, de nem estek össze a fiúk és egyenlíteni tudtak egy hajtós, domináns második félidő után, így pontot tudott szerezni a csapat.”
Gratulálunk a csapatnak a küzdéshez és a szép visszatéréshez, bízunk benne, hogy a folytatásban is ilyen mentalitással lépnek pályára.
Hajrá, MMTK! 🔴🔵