Close

U15: Fölényes győzelem és újabb lépés a bajnoki cím felé

U15: Fölényes győzelem és újabb lépés a bajnoki cím felé

U15-ös csapatunk múlt héten hazai pályán fogadta a Nyíradony VVTK együttesét, és egy magabiztos, 9-0-s győzelmet aratott. A mérkőzés során végig domináltunk, és már az első félidőben eldöntöttük a találkozót.

A csapat lendületesen kezdett, és már az első félidőben négygólos előnyre tett szert. A második játékrészben is megmaradt a lendület, és újabb öt találattal zártuk le a mérkőzést.

A találkozó egyik legkiemelkedőbb teljesítményét Lakatos Dávid nyújtotta, aki öt gólt szerzett. Teljesítményével nemcsak a mérkőzés hőse lett, hanem tovább erősítette góllövő formáját, és kulcsszerepet vállalt a csapat sikerében. Azonban a 9 gólon több játékos is osztozkodott, így a csapat teljesítménye is elismerésre méltó.

🔴 Regionális U15 Alap Keleti csoport 21. forduló
Mátészalkai MTK U15 9-0 Nyíradony VVTK U15 (4-0)

⚽️⚽️⚽️⚽️⚽️ Lakatos Dávid 11′, 33′, 41′, 60′, 76′
⚽️ Tolnai Péter 21′
⚽️ Fazekas Ákos 32′
⚽️ Varga Richárd 70′ (BÜN)
⚽️ Szabó László 80′

Pápai Zsolt, edző: „A mai meccs nagyon jól sikerült, hisz lendületesek, kreatívak voltunk. Sokat volt nálunk a labda, jól járattuk, egyszóval jó volt a mai teljesítményünk. Gratulálok, hogy sokan szereztek gólt, valamint hogy kapott gól nélkül hoztuk le a meccset. Egy lépéssel ismét közelebb kerültünk a bajnoki címhez.”

A mérkőzés jegyzőkönyve (adatbank.mlsz.hu)

Csapatunk ezzel az eredménnyel tovább erősítette pozícióját a bajnoki tabella élén. A hátralévő fordulókban is hasonló koncentrációval és elszántsággal készülünk a cél eléréséhez.
Gratulálunk, srácok! Hajrá, MMTK! 🔴🔵