Close

U14: Megvolt az első!

U14: Megvolt az első!

Lejátszotta első nagypályás mérkőzését U14-es együttesünk. 

Pápai Zsolt és játékosai szombat délelőtt korán útra keltek Balmazújvárosba és nem sok hiányzott, hogy három ponttal térjenek haza, ugyanis a hazai együttes három perccel a mérkőzés vége előtt tudott csak egyenlíteni. 

Az egyenlítés után középkezdésből majdnem sikerült fordítani, viszont a hazai kapufa kisegítette a Balmazújváros csapatát, így egy-egy ponttal kezdte a bajnokságot mindkét együttes. 

Folytatás jövő héten vasárnap immáron hazai pályán, Hajdúszoboszló ellen.

MLSZ regionális U14 alap Északkeleti „B” csoport 1. forduló

Balmazújvárosi FC – Mátészalkai MTK 2-2 (1-2)

Gólszerzők: Lakatos Dávid, Tóth Krisztofer Rikárdó

Pápai Zsolt, edző: A nagy forróságban sajnos csak egy döntetlenre futotta a műfüves pályán. Az első félidőben egy védelmi hibából vezetést szerzett az ellenfél, amire még a félidőben két góllal tudtunk válaszolni. A második játékrészben voltak itt is ott is helyzetek, de sajnos nem bírtuk ki és a vége előtt pár perccel egy kavarodásból sajnos kiegyenlített az ellenfél amire majdnem a középkezdésből válaszolni tudtunk de a kapufa a hazai csapattal volt. Dicséret illeti a fiúkat mert a nagy hőség ellenére oda tették magukat. Csak így tovább!!

Hajrá MMTK! ??