Csütörtök délután a vendég csapat kérésére korábbról elhalasztott mérkőzést pótolt be Bakk László és legénysége.
Az idei szezonban még veretlen csapatunk egy eseménydús összecsapáson újabb három ponttal lett gazdagabb. Félidőben három góllal is vezettünk, azonban a találkozó végére feltámadtak a vendégek és okoztak meleg pillanatokat, viszont pontot nem sikerült szerezniük.
Egy mérkőzéssel ugyan többet játszva mint a többi csapat, de jelenleg a tabella élén helyezkedik el U14-es gárdánk, míg a góllövőlista élén két mátészalkai játékos helyezkedik el.
Jövő héten a szintén veretlen Karcag ellen már vérbeli rangadó következik!
MLSZ Regionális U14 Alap Keleti csoport 3. forduló
Mátészalkai MTK – Hajdúszoboszlói SE 5-4 (4-1)
Gólszerzők: Iván Ádám 2’, Tóth Szabolcs 2’, öngól
Bakk László, edző: Jól kezdtük a mérkőzést irányítottuk, szép gólokat szereztünk és a félidőben úgy tűnt, hogy simán meglesz. Aztán a második félidőben megint sok hibával játszva visszahoztuk a meccsbe az ellenfelünket. Végül egy gól maradt, de azt megérdemeltük! Gratulálok a csapatnak!

Hajrá MMTK! 🔴🔵