U14-es csapatunk megkezdte a tavaszi szezont, méghozzá a Debreceni SI otthonában. A srácok nagyot küzdöttek, ám végül szoros csatában 3-2-es vereséget szenvedtünk.
A találkozót jól kezdtük, letámadásaink révén sikerült labdát szereznünk és több helyzetet is kialakítottunk, azonban ezek sajnos kimaradtak. A hazaiak egy büntetőt követően kerültek előnybe, ez után futnunk kellett az eredmény után. A mérkőzés folytatásában ismét megvoltak a lehetőségeink, akár meg is fordíthattuk volna az állást, de a helyzetkihasználással ezúttal hadilábon álltunk.
🔴 Regionális U14 Alap Keleti csoport 14. forduló
Debreceni SI U14 3-2 Mátészalkai MTK U14 (3-1)
⚽️ Tóth Nimród 17′ (BÜN), 20′
⚽️ Nagy Rikárdó 51′
⚽️ Bálint Csaba 36′
⚽️ Iván Ádám 67′
Bakk László, edző: „Elindult a tavaszi szezon, egy jó erőkből álló Debreceni csapat várt ránk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A mérkőzést jól kezdtük, a letámadásaink során labdát szereztünk, helyzeteink voltak, de nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, összehoztunk egy buta büntetőt és hátrányba kerültünk. Ezt követően futottunk az eredmény után. A lehetőségeink megvoltak, akár meg is fordíthattuk volna az eredményt, de sajnos kimaradtak a helyzeteink. Kezdésnek nem volt ez rossz, az eredménytől függetlenül nagyot küzdöttek a srácok. Reméljük a sikeresebb folytatást!”

A vereség ellenére a csapat harcias játéka bizakodásra ad okot. Folytatás a következő fordulóban, ahol bízunk benne, hogy a jó játék végre pontokban is megmutatkozik majd.
Hajrá, MMTK! 🔴🔵