Close

U13: Magabiztos győzelem a Cigánd SE ellen

U13: Magabiztos győzelem a Cigánd SE ellen

U13-as csapatunk hazai pályán lépett pályára a Cigánd SE ellen. A mérkőzés elejétől kezdve harcos, kemény játék zajlott a pályán, de a fiúk ezúttal is bizonyították, hogy tudnak alkalmazkodni a nehéz körülményekhez.

Az első félidőben egy büntető révén sikerült megszerezni a vezetést, amely egyúttal a játék irányítását is a mi javunkra billentette. A második játékrészben rendkívül hatékonyan és felszabadultan játszottunk, ennek eredményeként további három gólt szereztünk, és végül magabiztos, 4–0-s győzelmet arattunk.

🔴 Regionális U13 Északkelet 14. forduló
Mátészalkai MTK U13 4-0 Cigánd SE U13 (1-0)

⚽️⚽️ Pataki Zsolt Tibor 12′ (BÜN), 67′
⚽️ Kovács Kolos 72′
⚽️ Bíró Márton 77′

Fekete Dániel, edző: „A mai játéknapon egy nagyon keményen és határozottan játszó ellenféllel találkoztunk. Nagyon jó felfogásban és bátran játszott a csapat. Egy büntetőből szereztük meg a vezetést, melyet követően mi irányítottuk a játékot. A pályán lévő játékosok közül mindenki hozzátette a magáét. A védelem ma nagyon jól összeállt, hiba nélkül hozta le a mérkőzést. Csak gratulálni tudok a mutatott játékhoz!”

A mérkőzés jegyzőkönyve (adatbank.mlsz.hu)

A győzelem mellett a mutatott játék is örömteli. A csapat minden tagja kivette a részét a sikerből, biztató a fejlődés iránya.
Gratulálunk a fiúknak! Hajrá, MMTK! 🔴🔵