Close

U12: Újabb hazai győzelem

U12: Újabb hazai győzelem

Hazai pályán fogadtuk a Debreceni Sportiskola U12-es csapatát, ahol egy szoros, de megérdemelt 1-0-s győzelmet sikerült kiharcolni. A mérkőzés egyetlen gólját az első félidőben szereztük, amelyet a találkozó végéig sikerült megőrizni.

A mérkőzés során mindkét csapatnak voltak helyzetei, de a döntő pillanatokban mi tudtunk jobban koncentrálni, Kiss Milán pedig egy büntetőt is hárított, így Kovács Huba góljával sikerült győzedelmeskednünk.

A győzelem különleges jelentőséggel is bírt: játékosaink és Mészáros Gábor edző anyák napja alkalmából az édesanyáknak ajánlották a sikert.

🔴 Regionális U12 Északkelet 18. forduló
Mátészalkai MTK U12 1-0 Debreceni SI U12 (1-0)

⚽️ Kovács Huba 31′

Mészáros Gábor, edző: „Szép játékkal, megérdemelten hagytuk el győztesen a pályát. Mindenki hozzátette a sajátját a győzelemhez, remek egyéni megoldásokat láttunk, és csapatként is szépen játszottunk. Volt több lehetőségünk, ahogy az ellenfélnek is. Kiss Milán büntetőt hárított. Örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. Büszke vagyok a csapatom mai teljesítményére és minden egyes tagjára. Szép volt, fiúk!”

A mérkőzés jegyzőkönyve (adatbank.mlsz.hu)

A mai mérkőzésen mutatott csapategység és hozzáállás példaértékű volt. Külön öröm, hogy ezt a győzelmet egy ilyen szép alkalomra, anyák napjára ajánlhattuk!
Hajrá, MMTK! 🔴🔵