Close

U12/U13: Tavaszi tábor!

U12/U13: Tavaszi tábor!

A húsvéti ünnepek utáni első napon U12-es és U13-as csapataink közös tavaszi összetartáson vettek részt a Mátészalkai Sportpályán. A program célja a közösségépítés és a játékosok komplex fejlesztése volt.

A közel teljes keret – mindössze három hiányzóval – gyűlt össze a nap kezdetén, így 33 fiatal labdarúgóval indult a program. A délelőtt folyamán 3 a 3 elleni játék dominált öt különböző pályán, a pihenőidőkben pedig technikai feladatokkal frissítették fel a srácokat az edzők.

Az ebéd előtti szakaszban sem maradt el az agytorna: földrajzi és matematikai kvízek várták a gyerekeket, amiket lelkesen oldottak meg. A finom ebéd és egy rövid pihenő után délután egy 11 a 11 elleni mérkőzés zárta a napot, ahol a játéké és a kreativitásé volt a főszerep.

Virágh István, szakmai vezető: „Tartalmas napot zártunk, amiből igyekszünk hagyományt teremteni.”

A közösen eltöltött nap remekül szolgálta a csapategység erősítését, a játék iránti szeretet elmélyítését és a készségek fejlesztését. Minden adott volt egy élményekkel teli, emlékezetes naphoz.
Hajrá, MMTK! 🔴🔵