Kovács Huba, egyesületünk U12-es játékosa a közelmúltban rendezett regionális kiválasztón remek teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. Kitartásának, technikai tudásának és hozzáállásának köszönhetően a Várda Labdarúgó Akadémiától egy próbaedzésre és egy nemzetközi tornára is meghívást kapott.
Bár az akadémiai edzést egyesületi kötelezettségei miatt ki kellett hagynia, Huba az Interliga küzdelmeiben így is megmutatta tehetségét. Mind a négy mérkőzésen magabiztosan és fegyelmezetten játszott, gólt is szerzett, és játékával elismerést váltott ki mind az edzők, mind a szervezők körében.
A VLA szakmai stábja külön is kiemelte Huba mentalitását, játékintelligenciáját és fejlődési potenciálját, amely egyaránt példaként szolgálhat minden fiatal játékosunk számára.
Külön elismerés illeti Mészáros Gábort, Huba edzőjét, aki hosszú ideje elkötelezetten dolgozik az utánpótlás nevelésében, és akinek munkája jól tükröződik tanítványa fejlődésében.
Egyesületünk büszke arra, hogy egyre több fiatal játékosunk kap lehetőséget a magasabb szintű megmérettetésen való résztvételben. Ez is mutatja, hogy utánpótlásképzésünk jó úton halad, és közösségünk, edzőink és játékosaink közös munkája kézzelfogható eredményeket hoz.

Gratulálunk Hubának, és további sok sikert kívánunk a pályafutásához! Hajrá, MMTK! 🔴🔵

