Az U12-es csapatunk hazai pályán 4-1-es győzelmet aratott a Balmazújvárosi FC csapata ellen a bajnokság aktuális fordulójában. Már az első negyedben sikerült komoly előnyt kiharcolni, amely végül a mérkőzés végéig kitartott.
A mérkőzés elején nagyon lendületesen játszottak a mieink, ennek köszönhetően már az első félidőt követően 3-0-s előnnyel vonulhattak le a pályáról. A játék képe alapján a csapat megmutatta, milyen jó teljesítményre képes, ha a koncentráció és a csapatmunka rendben van.
A találkozó folytatásában ugyan akadtak kisebb hullámvölgyek, hiszen a srácok egyénileg is bizonyítani szerettek volna, ami a csapatjáték rovására ment, de összességében így is szép eredményt értek el. Az első negyed teljesítményéből lehet építkezni, a továbbiakból pedig fontos tanulságokat levonni.
🔴 Regionális U12 Északkelet 17. forduló
Mátészalkai MTK U12 4-1 Balmazújvárosi FC U12 (3-0)
⚽️⚽️ Horváth Miron Róbert 3′, 13′
⚽️ Török Bene Kán 14′
⚽️ Huszti Dominik 80′
Mészáros Gábor, edző: „Egy fejmosással indult a mérkőzés, mert a srácokat minden érdekelt, csak a mérkőzés nem. Meg is lett az eredménye, mert három rúgott góllal és ragyogó játékkal jöttünk le az első negyed után. A srácok nagyon bizonyítani akartak, ami sajnos meglátszott a játékunkon, és szinte mindenki gólt szeretett volna rúgni, ami rányomta a bélyegét a játékra, elfelejtettek csapatban játszani. Az első negyedre lehet építeni, a többitől pedig tanulni kell, legfőképp azt, hogy ez csapatjáték. Gratulálok a csapatnak!”
A következő fordulóban a hibák kijavítására is lehetőség nyílik majd, folytatás hétvégén!
Gratulálunk a srácoknak! Hajrá, MMTK! 🔴🔵