U12-es csapatunk hétvégén a Csenger ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen. A fiúk végig dominálták a találkozót, azonban a helyzetkihasználás ezúttal nem volt az igazi.
A mérkőzés folyamán csapatunk jól futballozott, irányította a játékot és sorra alakította ki a helyzeteket. Sajnos ezek kihasználása nem sikerült megfelelően, ami végül az eredményben is megmutatkozott. A mutatott játék azonban bizakodásra ad okot, hiszen ha a helyzetkihasználás javul, komoly sikerek is várhatnak a csapatra a folytatásban.
🔴 U12 Edzőmérkőzés
Csenger FC U12 5-2 Mátészalkai MTK U12
Mészáros Gábor, edző: „A játékra, amit a mai nap mutattunk lehet építeni. A mérkőzés egészét uraltuk, szép játékkal sorra alakítottuk ki a helyzeteket amelyeket nem sikerült értékesíteni, ennyi helyzetből mérkőzéseket lehet nyerni, nekünk viszont a mai nap nem sikerült. Az eredmény ellenére büszke vagyok a csapatomra és a mutatott játékra.”
A csapat pozitív játéka és elszántsága bizakodásra ad okot. A fiúk továbbra is keményen dolgoznak, hogy a következő mérkőzésen már ne csak a játék, hanem az eredmény is igazolja a befektetett munkát.
Hajrá, MMTK! 🔴🔵