Szeptember utolsó napján kissé szeles de még kellemes időben rendeztük meg a második Bozsik U11-es tornánkat a mátészalkai sportpályán.
A csapatok száma már kezdett kiegyenesedni hisz csak a nyírcsaholyi együttest kellett nélkülöznünk. Emellett a pályák száma is megnőtt hisz először volt öt pályán egyszerre mérkőzés, amely láthatóan jót tett a lebonyolításnak. A plusz pálya miatt a labdarúgóknak sem kellett annyit várakozni, hogy pályára léphessenek akik ismét nagyszerű meccseket játszottak, remekül érezték magukat ahogy a részt vevő edzők és a kedves szülők is akik sportszerűen bíztatták végig legjobbjaikat.
A torna végén a táblás csokik kiosztása nagy sikert aratott majd a legjobbak is átvehették a szokásos oklevelet Virágh Istvántól, egyesületünk szakmai vezetőjétől.
Folytatás októberben!
Hajrá Bozsik-Program!
Hajrá MMTK! 🔴🔵