A nyári szünet után kezdetét vették a héten a Bozsik rendezvények. A sorban az első az U11-esek tornája volt melyet az előző napok esős, borúsabb időjárása sem tudott meggátolni.
A hétfői tornán az előzetes 14 csapat helyett csak 12 tudott részt venni melyből két mátészalkai együttes volt. Valamint új csapatot is köszönthettünk, hiszen az Ursa Ópályi együttese idén az U11-es korosztályban is elindult.
Négy pályán és kettő csoportban nagyszerű mérkőzések zajlottak, a gyerekek ugyanolyan élvezettel vetették bele magukat a meccsekbe mint a korábbi években.
A torna lezárásaként Virágh István, egyesületünk új szakmai vezetője összegezte a napot, elhangzottak a megérdemelt dicséretek, majd mindenki megkapta a jutalom csokiját valamint a legjobbak szokás szerint oklevélben részesültek.
Mindenkinek köszönjük a részvételt két hét múlva folytatjuk!
Hajrá Bozsik-program!
Hajrá MMTK! 🔴🔵