Csapatunk jól kezdte a találkozót már az első percben a hazai kapufa segítette ki a vendéglátókat. Néhány perc múlva már az sem tudott segíteni és Horváth Zoltán góljával megszereztük a vezetést. (0-1)
A hazai együttes gólfelelőse Tóth Levente negyed óra játék után egyenlíteni tudott. (1-1) Majd félóra játék után Gyurján Bence szerzett szépségdíjas találatot. (1-2) Előnnyel mehettünk szünetre.

A második játékrészben akadtak mindkét oldalt lehetőségek, azonban gólt nem sikerült egyik csapatnak sem szereznie. Két perccel a vége előtt azonban büntetőhöz jutott a hazai együttes, melyet az első gólt szerző Tóth Levente értékesített. (2-2)
NB III. Észak-Keleti csoport 11. forduló
Eger SE – Mátészalkai MTK 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Horváth Zoltán, Gyurján Bence
Sánta Tibor, edző: Jól kezdtük a mérkőzést. Megfelelően kontroll alatt tartottuk a területeket, megvoltak a megfelelő minőségű helyzeteink. 2:1-nél szabályos gólt vettek el tőlünk, ennek ellenére nem érdemtelen az Eger pontmentése.
Hajrá MMTK! 🔴🔵