Close

„Nagyon örülök, hogy ilyen fiatalon sikerült bemutatkoznom” – Petics Balázs interjúja

„Nagyon örülök, hogy ilyen fiatalon sikerült bemutatkoznom” – Petics Balázs interjúja

Felnőtt csapatunk legfiatalabb játékosa, a 16 éves Petics Balázs, az idei szezonban már több alkalommal is lehetőséget kapott a bizonyításra.

Balázs először az FC Tiszaújváros elleni bajnoki mérkőzésen lépett pályára tétmérkőzésen, majd a legutóbbi, Füzesabony SC elleni találkozón is bevetésre került. A fiatal játékos lendülete, motiváltsága és kitartása a csapat szempontjából is nagy erőt jelenthet a szezon hátralévő részében.


Milyen érzés volt először pályára lépni az NB III-ban ilyen fiatalon? 

– Nagyon örülök, hogy ilyen fiatalon sikerült bemutatkoznom, volt bennem egy kis izgalom a pályára lépés előtt, de amikor beálltam, csak a meccsel foglalkoztam és megpróbáltam jó teljesítményt nyújtani. Sajnálom, hogy a csapatnak nem sikerült nyerni. Ezúttal is szeretném megköszönni Sánta Tibor vezetőedzőnknek, hogy bizalmat szavazott nekem!

Mennyire volt nehéz bekerülnöd egy új közegbe, mennyire sikerült beilleszkedned? 

– Szerencsére egy nagyon jó közegbe kerültem, így nagyon könnyen be tudtam illeszkedni. A fiatalok és a rutinosabb játékosok között jó az összhang és szerencsére nincsen széthúzás.

Hogyan készültél fel mentálisan és fizikálisan arra, hogy megkapd a lehetőséget egy profi bajnokságban?

– Januárban tudtam meg, hogy a felkészülést az MMTK-val kezdhetem meg, nagyon örültem annak, hogy egy osztállyal feljebb kezdhettem meg a tavaszi szezont. Fizikailag nagyon megterhelő volt a felkészülés, de nagyon motiváltan csináltam végig, megpróbáltam felvenni azt a ritmust, amit ez az osztály megkíván.

Milyen célokat tűztél ki magad elé a közeljövőben a csapatban és a saját fejlődésed szempontjából?

– Saját céljaim a közeljövőben, hogy minél több jó játékperccel tudjam segíteni a csapatot, és hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak. A csapattal pedig mindent megteszünk a bennmaradásért!


Ahogyan Balázs is kiemelte, csapatunk egy pillanatra sem adta fel, továbbra is teljes erőbedobással küzd a bennmaradásért. Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz feladat vár ránk, és hatalmas nyomás van játékosainkon. Azonban, ha a szurkolók továbbra is hisznek bennünk, és minden lehetséges formában kiállnak mellettünk, akkor közösen elérhetjük a célunkat. Nagyon szépen köszönjük szurkolóinknak a kitartást és a bizalmat, Balázsnak pedig köszönjük, hogy válaszolt kérdéseinkre!

Tovább, együtt! Hajrá, MMTK! 🔴🔵