A 2025/26-os Bozsik Egyesületi Program keretében lezajlottak a Mátészalkai Körzetközpont kiválasztóedzései, ahol ezúttal az U11-es korosztály játékosai mutathatták meg tudásukat. A kiválasztásra azok a fiatalok kaptak meghívást, akik a nevelőedzőik véleménye és teljesítményük alapján érdemesnek bizonyultak a részvételre.
A program során három edzés zajlott le, az utolsó edzésre nyolc különböző egyesület is küldött játékosokat – ilyenre még nem volt példa a mátészalkai utánpótlás történetében. Korábban a körzetközponti kiválasztókon főként helyi, mátészalkai gyerekek vettek részt, most viszont a 3. edzésünkre 20 külsős játékos is érkezett különböző Grassroots-egyesületekből.
Klubunk és a VULE játékosaival együtt 20 fő (18 mezőnyjátékos és 2 kapus) alkotja majd azt a keretet, amely csütörtökön és pénteken a körzetközponti edzőtáborban vesz részt. A tábor célja, hogy a gyerekek koncentrált szakmai munkában ismerkedjenek meg a mátészalkai utánpótlásképzés módszereivel, és a program zárásaként egy edzőmérkőzésen mutathassák meg megszerzett tudásukat. Azonban a kiválasztó programnak ezzel nincsen vége, hiszen ősszel még lesz 3 edzés, amelyre további tehetségeket várunk.
A körzetközpont iránt a korábbi évekhez képest is kiemelkedő érdeklődés mutatkozott a Grassroots-egyesületek részéről, és most először fordult elő, hogy a teljes létszám összeállításában külsős egyesületek játékosai is szerepelnek – ez mérföldkő a mátészalkai utánpótlás történetében.
Hajrá, MMTK! 🔴🔵

