A 2025/26-os szezon előtt új korszak veszi kezdetét felnőtt csapatunk életében, ugyanis régi-új ismerős tért vissza klubunkhoz: Makszim Gábor lett együttesünk vezetőedzője.
Makszim Gábor neve ismerősen csenghet a szurkolók számára: két évtizeden keresztül volt klubunk tagja – játékosként, utánpótlásedzőként és másodedzőként is szerepet vállalt. Az NB III-as feljutás idején Paulik István oldalán irányította sikerrel a csapatot.
Makszim Gábor, vezetőedző: „Óriási megtiszteltetés számomra, hogy én irányíthatom a mátészalkai csapatot. Játékosként és edzőként már sokszor voltam a klub közelében, de most más szerepben, más felelősséggel térek vissza. A célom egy lendületes és versenyképes csapat kialakítása. Rengeteget kaptam ettől az egyesülettől, szeretnék most én is visszaadni a városnak és a szurkolóknak!”
A keret több ponton is átalakul: vannak távozók, de a csapat gerince együtt maradt. A vezetőség jelenleg is dolgozik a megerősítésen, hogy minden poszton megfelelő minőséget képviselhessen az együttes. A felkészülés július 2-án indul. A nyári programban több edzőmérkőzés is szerepel, többek között az NB III-as osztályozóig jutó Hajdúnánás FK is az ellenfelek között lesz.
A célok tehát egyértelműek: a csapat visszataláljon arra az útra, ahová klubunk tartozik – erős, egységes és eredményes együttesként.
Ehhez kívánunk sok sikert! Hajrá, MMTK! 🔴🔵
✅ Érkezők: ⏳ Hamarosan bejelentésre kerülnek!
🛑 Távozók: Erdei Martin, Bodó Gábor, Sztaroszta Dávid, Csősz Richárd, Vámos Gergő, Rózsa Sándor, Hornyák Marcell, Lőrincz Zsolt, Sikorszki Bence, Fenyőfalvi Csaba, Spisák Bence, Petics Balázs, Fejes János, Silimon Lóránt