Close

Ismerős arc: Papp Csaba

Ismerős arc: Papp Csaba

Újabb hazatérő csatlakozott felnőtt csapatunkhoz: a szurkolók számára is jól ismert Papp Csaba ismét magára ölti az MMTK mezét. A 25 éves támadó kulcsszereplője volt a 2023/24-es szezon egyik legemlékezetesebb pillanatának – az NB III-as osztályozó visszavágóján ő szerezte a győztes gólt a Dunaharaszti MTK ellen, melyet követően klubunk történelmi feljutást ünnepelhetett.

A nyár folyamán a Nyírmeggyes SK csapatához igazolt, ahol az elmúlt idényt játszotta végig, azonban klubunkkal való kapcsolata egy pillanatra sem szakadt meg: az előző szezonban az U9-es futsalcsapatunk edzőjeként is tevékenykedett nálunk. Ez a kettős szerep nemcsak szakmailag, de emberileg is még közelebb hozta őt az egyesülethez.

Papp Csaba: „Nagyon örülök, hogy ismét Mátészalkán játszhatok. Ismerem a közeget, a játékosokat és a célokat is, ezért nem volt kérdés, hogy visszatérek. Szeretnék hasznos tagja lenni a csapatnak, a pályán és azon kívül is segíteni, ahol tudok.”

Egy olyan játékosról van szó, aki már bizonyított nálunk, és akinek hozzáállása, játékstílusa is példaértékű.
Nagy öröm számunkra, hogy újra a mi mezünkben láthatjuk! Hajrá, MMTK! 🔴🔵


✅ Érkezők: Farkas Márk (Sényő FC), Jene Gábor (Mándok VSE), Mező Péter (Mándok VSE), Szántó Zoltán (Vásárosnamény SE), Papp Csaba (Nyírmeggyes SK), ⏳
🛑 Távozók: Erdei Martin, Bodó Gábor, Sztaroszta Dávid, Csősz Richárd, Vámos Gergő, Rózsa Sándor, Hornyák Marcell, Lőrincz Zsolt, Sikorszki Bence, Fenyőfalvi Csaba, Spisák Bence, Petics Balázs, Fejes János, Silimon Lóránt, Torkos Máté