Close

Hazai pályán fogadjuk a Nyírmeggyes SK-t

Hazai pályán fogadjuk a Nyírmeggyes SK-t

Mátészalkai MTK – Nyírmeggyes SK
Nyír-Wetland Vármegyei I. osztály 2025/26, 5. forduló
📅 Időpont: szeptember 6., szombat, 16:00
📍 Helyszín: Mátészalka Városi Sportpálya

Holnap, a Nyír-Wetland Vármegyei I. osztály 5. fordulójában hazai pályán fogadjuk a Nyírmeggyes SK csapatát. A találkozó mindig különleges hangulatot ígér, hiszen szomszédvári rangadóról van szó.

Csapatunk maximálisan hozta az eddigi célokat: három mérkőzésből hármat megnyertünk, és egy meccsel kevesebbet játszva is a tabella 3. helyén állunk. Egyértelműen a győzelem megszerzése a célunk, hogy továbbra is versenyben maradjunk a bajnoki élmezőnyben.

Ellenfelünk, a Nyírmeggyes SK négy mérkőzésen van túl, azonban eddig még nem tudtak pontot szerezni. Ezt semmiképp nem szabad félvállról venni, hiszen a múltban is bizonyították már, hogy képesek meglepetést okozni. Csak a megfelelő koncentrációval, alázattal és harci szellemmel tudjuk itthon tartani a három pontot.

Makszim Gábor, vezetőedző: „Elégedettek vagyunk az eddigi bajnoki teljesítményünkkel. Ez egy visszaigazolása annak a munkának, amit a játékosok hétről-hétre beletesznek az edzésekbe. Ugyanakkor tudjuk, hogy ez csak a szezon eleje, hosszú még az út és minden mérkőzés új kihívás. Most egy igazi szomszédvári rangadó vár ránk, ami mindig különleges töltettel bír. Tudjuk, hogy nehéz találkozó lesz, hiszen az ellenfél is mindent meg fog tenni, hogy pontot szerezzen, de mi is felkészültünk, és természetesen az a célunk, hogy tovább folytassuk a jó sorozatot és begyűjtsük a három pontot szurkolóink előtt!”

Nagy Zsolt, a Nyírmeggyes SK elnöke: „Finoman szólva sem mi vagyunk az esélyesei ennek az összecsapásnak, de a mérkőzéstaktikánk megvan és remélem, hogy jó napot fogunk ki. Szeretnénk legalább egy pontot elhozni a bajnokesélyes otthonából.”

– szabolcsfocihirek.hu

Szurkolóinkat szeretettel várjuk a hétvégi rangadóra, ahol bízunk benne, hogy ismét közösen ünnepelhetünk győzelmet!
Hajrá, MMTK! 🔴🔵