Újabb győzelmet arattunk a Nyír-Wetland Vármegyei I. osztályban, a Csenger FC csapata ellen sikerült egy háromgólos győzelmet aratnunk, így számunkra három forduló után továbbra is hibátlan a mérlegünk: három mérkőzés, három győzelem!
A mérkőzés első játékrésze kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, azonban vagy pontatlan lövések, vagy a kapusok védései miatt gól nélküli állással zárult a félidő.
A második félidő elején a hazaiak domináltak, de hamar rendeztük a sorokat, és a 73. percben Torkos Máté találata megtörte a jeget (0-1). A vezetőgól után sokkal magabiztosabban játszottunk: a 87. percben Milák Attila megszerezte első gólját a felnőtt csapatban tétmérkőzésen (0-2), majd a hosszabbításban Szántó Zoltán is betalált (0-3). A végeredmény talán csalóka lehet, hiszen a Csenger FC kellőképpen helytállt, de mi jobban bírtuk koncentrációval a hajrát, ami az előző kupameccshez képest előrelépésnek számít.
🔴 Nyír-Wetland Vármegyei I. osztály
Csenger FC 0-3 Mátészalkai MTK (0-0)
–
⚽️ Torkos Máté 73′
⚽️ Milák Attila 87′
⚽️ Szántó Zoltán 90+2′
Makszim Gábor, vezetőedző: „A második félidőben sikerült egy kicsit nagyobb iramot diktálni. A hazaiaknak is akadtak lehetőségeik, azonban hátul jól zártunk. A cseréink nagyszerűen szálltak be a játékba, ezzel is elősegítve csapatunk győzelmét! További sok sikert a Csengernek!”
Orosz Ferenc, a Csenger FC vezetőedzője: „Kiváló játékvezetés mellett, taktikus játékkal 73 percig egyenlő ellenfelek küzdelmét láthatták a kilátogató nézők. Felvettük a kesztyűt, és az első bekapott gólunkig legalább annyi helyzetünk volt, mint ellenfelünknek. Sajnálom a három bekapott gólt, úgy gondolom, nem volt ennyi közte. Büszke vagyok a srácokra, az első 75 percre kell alapoznunk. Sok sikert ellenfelünknek!”
Csapatunk annak ellenére, hogy eggyel kevesebb mérkőzést játszott, továbbra is a tabella élmezőnyében maradt, és remek formában várhatja a következő fordulót. Köszönjük szurkolóinknak a biztatást, együtt folytatjuk a sikersorozatot!
Gratulálunk, fiúk! Hajrá, MMTK! 🔴🔵

