A soron következő fordulóban vasárnap délelőtt lép pályára felnőtt csapatunk Miskolcon. Az elmúlt heti, hazai magabiztos győzelem után csapatunk újabb ponttal, pontokkal zárkózhat a középmezőnyhöz ha sikerül a Diósgyőr második számú csapata ellen jó eredményt elérnie.
Ellenfelünknek októberben a lejátszott négy fordulóban két döntetlen és két vereség az eddigi mérlege, legutóbb Sényőn játszott gól nélküli döntetlent.
NB III. Észak-Keleti csoport 13. forduló
2024.október 27. (vasárnap) 11:00
DVTK II. F4R (10.) – Mátészalkai MTK (14.)
Játékvezető: Németh Gergely
Asszisztensek: Deme Rajmund, Kovács Levente Richárd
Sánta Tibor, Mátészalkai MTK, edzője: Nehéz mérkőzésre számítok! De teljes nyugalomba várom a hétvégét mert, biztos vagyok benne, hogy a csapat mindent meg fog tenni azért, hogy ki hozzuk a maximumot a mérkőzésből.
Vincze Richárd, DVTK II. edzője: Nagyon motiváltan várjuk a hétvégi mérkőzést, mindenképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot. Bízunk benne, hogy ez sikerülni fog egy olyan ellenféllel szemben, amely az edzőváltás óta remekül szerepel. Több tapasztalt játékossal rendelkeznek, akik magasabb osztályban is megállták a helyüket, mi viszont fiatalos lendülettel szeretnénk hazai pályán az ellenfelünk fölé kerekedni.
Hajrá MMTK! 🔴🔵