Close

Dicső vereség a Tiszafüred ellen

Dicső vereség a Tiszafüred ellen

Felnőtt csapatunk a bajnokság 27. fordulójában a Tiszafüredi VSE otthonába látogatott. A hazai csapat ellen végül 4-3-as vereséget szenvedtünk, ám az eredmény ellenére egy kifejezetten jó iramú és küzdelmes találkozót játszottunk, ahol csapatunk többször is visszajött a mérkőzésbe.

A találkozó kifejezetten lüktető játékot hozott, mindkét együttes rendkívül motiváltan futballozott. Már az első félidőben is születtek gólok: hamar megszereztük a vezetést, ám a játékrész végére a hazai csapat egyenlíteni tudott.

A második félidőben a TVSE fordított, de nem adtuk fel, és két alkalommal is visszajöttünk a mérkőzésbe – végül a 84. percben szerzett hazai gól döntött. Csapatunkat végig nagy tartás és küzdeni akarás jellemezte, amely mindenképp dicséretet érdemel.

🔴 NB III. Észak-Keleti csoport 27. forduló
Tiszafüredi VSE 4-3 Mátészalkai MTK (1-1)

⚽️ Trencsényi Bence 45+1′
⚽️ Marques-Airosa Patrik 47′
⚽️ Mácsai László 60′ (BÜN)
⚽️ Hulicsár Máté 84′

⚽️ Bodó Gábor 31′
⚽️ Starosta Dávid 54′
⚽️ Sárosi Norbert 81′


Gyurján Bence, játékos-edző: „Játszottunk egy nagyon jó meccset az NB III. egyik legmeghatározóbb csapatával. Három gólt rúgtunk, kaptunk megint buta gólokat – sajnos ilyen ez a szezonunk. Mezőnyben viszont jól futballoztunk, egyénileg is láttam olyan teljesítményeket, amik elismerésre méltók. Gratulálok a fiúknak, mert így ki lehet kapni. A mentalitás, ami jellemezte a csapatot, különösen azután, hogy matematikailag kiestünk, példaértékű. Köszönjük a szurkolóknak is, hogy ilyen szép számban elkísértek minket!”

A mérkőzés jegyzőkönyve (adatbank.mlsz.hu)

Bár a bennmaradási esélyeink matematikailag már korábban megszűntek, csapatunk továbbra is bizonyítani szeretne. A hátralévő fordulókban is teljes erőbedobással, a szurkolóinkat képviselve lépünk pályára – ehhez kívánunk sok sikert a csapatnak!
Hajrá, MMTK! 🔴🔵