Close

24/25 6. rész: U13 – Építkezés és előrelépés egy tanulságos idényben

24/25 6. rész: U13 – Építkezés és előrelépés egy tanulságos idényben

Az U13-as korosztály számára a 2024/2025-ös szezon egyértelműen a fejlődésről és az építkezésről szólt. A csapat az idény nagy részében képes volt megvalósítani azt a játékot, amit az edzéseken gyakoroltak – labdával és labda ellen is szervezetten futballoztak, ami ebben az életkorban kiemelkedően fontos lépcsőfok. Molnár Csaba edző értékelte a szezont.

„A fejlődés látszik a srácokon egyénileg és csapat szinten is.”

„Nagyon tanulságos szezon van a csapat mögött, hiszen a meccsek döntő többségében azt tudtuk játszani, amit szerettünk volna, labdával és labda ellen egyaránt”

A játékstílus alakulása mellett természetesen voltak olyan területek is, amelyek fejlesztésre szorulnak – ezek közül az egyik legszembetűnőbb a helyzetkihasználás volt, amely több mérkőzésen is befolyásolta a végeredményt.

„…viszont a helyzetkihasználás hagyott kívánnivalót maga után.”

– tette hozzá az edző, aki ugyanakkor pozitívan értékelte a játékosok hozzáállását és az idény során mutatott fejlődést.

Az előrelépés hátterében nemcsak a szakmai munka, hanem a folyamatos és rendszeres edzéslátogatottság is szerepet játszott. A keret tagjai fegyelmezetten, motiváltan dolgoztak, ami az egyéni és csapatszintű teljesítményben is megmutatkozott.

„A fejlődés látszik a srácokon egyénileg és csapatszinten is, ami köszönhető a megfelelő edzéslátogatottságnak”

– emelte ki Molnár Csaba, aki külön köszönetet mondott a játékosok mellett a szülőknek is:

„Köszönöm szépen a fiúk és természetesen a szülők munkáját és hozzáállását! Mindenkinek kellemes nyarat és jó pihenést kívánok!”

A csapat tehát egy építkező idényt zárt, biztató jövőképpel. A cél, hogy a megszerzett tapasztalatokra építve még hatékonyabbá váljon a támadójáték, és hogy a játékosok önbizalma is tovább növekedjen.
Ehhez kívánunk sok sikert! Hajrá, MMTK! 🔴🔵