Az U14-es korosztály számára a 2024/25-ös idény különösen fontos mérföldkő volt: ez volt az első szezon, amelyben a játékosok teljes nagypályás rendszerben mérették meg magukat. A csapat ezzel együtt komoly változásokon ment keresztül: nemcsak a játéktér nőtt meg, hanem a játékoskeret is átalakult, erősödött Bakk László edző szerint.
„Egy év elteltével beleerősödtünk a nagypályára, rutinosabbak lettünk”
„Az előző évi keretünkből egy meghatározó játékos távozott, illetve a teljes nagypályán történő szereplés miatt tovább kellett bővíteni a keretet. Ennek függvényében sikerült olyan játékosok leigazolása a környező települések csapataitól, akiket már megfigyeltünk és szerettek is volna csatlakozni a csapatunkhoz. Összességében hat új játékos igazolással bővültünk, és így egy megfelelő létszámú kerettel vágtunk neki a szezonnak.”
A csapat egész szezonban a 4-2-3-1-es alapfelállásban játszott, a játékstílust pedig magasan védekező, folyamatosan letámadó felfogás határozta meg. A cél a labdakihozatal és a párharcok megnyerése volt – ebben hamar fejlődni kezdtek a játékosok, amit a szezon első fele is visszatükrözött.
„Az őszi szezont a vártnál is jobban kezdtük, nagyszerű győzelmeket arattunk az osztályban szereplő meghatározó csapatok ellen. Meccsről meccsre alakult a csapat, egyre jobban elsajátították a kialakított szerkezeti felállást, és emellett ez több jó egyéni teljesítménnyel is párosult.”
Az új igazolások gyorsan beilleszkedtek, közülük többen kulcsszereplővé váltak:
„Tóth Szabolcs szinte ontotta a gólokat, az ugyancsak új igazolás Bálint Csaba és Nagy Lóránt is sokat hozzátettek a csapat sikeréhez. Sokáig vezettük a tabellát, a negyedik helyen fejeztük be az őszi szezont egy nagyon kiegyenlített és jó csapatokból álló bajnokságban.”
A tavaszi szezon már nehezebben indult, a felkészülés körülményei nem voltak ideálisak:
„Sok betegség, az edzéslátogatás hiánya és a feltételek sem voltak megfelelőek, de amit lehetett, azt megtett a csapat. Nem tudtuk minden meccsen az elvárt szintet hozni, több vereség is becsúszott, de ennek ellenére szinte végig versenyben voltunk a dobogós helyezésekért.”
A nehézségek ellenére a csapat végül a 6. helyen zárt, ami ebben a kiegyenlített mezőnyben így is figyelemre méltó. A játékosok egyéni teljesítménye is előrelépett, kiemelkedett közülük a gólkirály Tóth Szabolcs:
„Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a szezon során, és mindenképp a csapat első számú gólfelelőse volt Tóth Szabolcs, aki végül 58 góllal a bajnokság GÓLKIRÁLYA lett. De nem csak a góljaival tűnt ki, hanem a csapat vezéregyénisége is volt.”
A következő szezonra új kihívások várnak a gárdára: kieső játékosokat kell pótolni, és folytatni a megkezdett munkát. Bakk László edző jövőbe tekintő gondolataival zárjuk:
„A következő szezonra szükség lesz két-három új igazolásra, mivel esnek ki a keretből játékosok. Egy jó felkészüléssel, valamint remélem a gyerekek hozzáállása is megfelelő lesz, akkor a következő szezonban is elérhetünk szép eredményeket. Egy év elteltével beleerősödtünk a nagypályára, rutinosabbak lettünk, és ennek következtében még sikeresebb lehet a csapat.”
„Gratulálok a csapat szezonban nyújtott teljesítményéhez, valamint külön Tóth Szabolcs gólkirályi címéhez. Köszönöm a szülők együttműködését, segítőkészségét, valamint az egyesület vezetőinek a támogatását és a feltételek megteremtését.”
Az idei szezon tehát fontos mérföldkő volt az U14-es csapat számára: a teljes nagypályára való átállás, az új játékosok beépítése és a folyamatos tanulás mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a fiúk megerősödve és tapasztalatokkal gazdagodva zárják az idényt. A következő idény még nagyobb célokat tartogat, de az alapok szilárdak.
Sok sikert kívánunk a következő szezonhoz is! Hajrá, MMTK! 🔴🔵